A panaszkodó ember olyan, mint a rossz gyerek, aki megkíván egy játékot, és amikor megkapja, nincsen vele megelégedve.
Az álom előtti pillanatok hasonlítanak a halál képéhez. Elönt a kábulat, és lehetetlen meghatározni, mikor kezd az „ÉN” más formában létezni. Az álmaink a mi második életünk.
Szólni nem mertem, mert a szemem gyanúsan égett, és féltem a könnyek lehetőségétől, ha esetleg ki merem nyitni a számat, biztosan kibukna rajta a fájdalom.
Szerelem volt első látásra, utolsó látásra, örökkön-örökké tartó látásra.
Nincs a világon rosszabb, mint várni, meg szaladni valaki után.

