Minden városban van egy „mágikus hely”, egy hely, ahova akkor megyünk el, amikor komolyan akarunk gondolkodni az életről.
Nekem az kell, hogy nélkülözhetetlen legyek valakinek. Olyan kell, aki felemészti minden szabad időmet, határtalan egómat, segítőkészségemet. Aki az én szenvedélybetegem. Kölcsönös függőségem.
Mindegyikünk arról álmodozik, mi minden történhet, és meg vagyok róla győződve, hogy senki nem azon tűnődik, amit maga mögött hagyott, hanem azon, amit ezután talál.
Zene nélkül mind szociopaták vagy halottak lennénk.
Se nem hosszú, se nem rövid, hanem a tárgyhoz mért beszédre van szükség.
A nők, amikor úgy érzik, hogy igazuk van, veszekednek és sírnak, de amikor érzik, hogy vétkeztek, akkor csak sírnak.