Az álom előtti pillanatok hasonlítanak a halál képéhez. Elönt a kábulat, és lehetetlen meghatározni, mikor kezd az „ÉN” más formában létezni. Az álmaink a mi második életünk.
Azt hiszem, ez hozzátartozik a szeretethez és a szerelemhez: fel kell adni a dolgokat. Néha még a szeretteinktől is el kell szakadni.
Sohase mondd, hogy késő! Hanem azt, hogy eljött az ideje.
Ah, ez az üresség! ez a szörnyű üresség, amit itt érzek a lelkemben! – Sokszor gondolom: ha csak egyszer, csak egyszer szívedre szoríthatnád őt, ez az egész űr ki lenne töltve.