Mindnyájan töredezett, ügyetlen élményhalmazok vagyunk, szorosan körültekerve, hogy védhető arcot mutassunk a világnak.
A valóságon túl álmok vannak, és mindenki bennük él tovább.
Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.
Nekem úgy tűnik, az udvariasság és a képmutatás túl gyakran járnak kéz a kézben.
Néha úgy érzem, az élet egy átverés.
El sem tudtam képzelni, hogy létezhet még olyan dolog a világon, amitől nekem félnem kellene – fizikai dolgoktól semmiképpen. Ez az egyik előnye annak, ha az ember mindent elveszített.
Egyedül vagyunk az érzéseinkkel, és egyedül is maradunk. Még a legközelebb állók is csak sejthetik, mi játszódik le bennünk.