Az ember akkor ismeri meg magát, ha mindenét elveszíti.
A nagy elmék egyik szerencsétlensége az, hogy elkerülhetetlenül megértenek mindent, a bűnt éppen úgy, mint az erényt.
Milyen szépeknek és jelentőseknek tűnnek fel emlékezetünkben elmúlt életünk egyes jelenetei és eseményei, noha annak idején minden különös megbecsülés nélkül engedtük őket elmúlni!
A tetteink határoznak meg bennünket, nem az, ahogyan a döntéseinket meghozzuk.
Ha többen volnánk, akik aranykincsnél jobban becsülik az ételt, a vidámságot és a dalt, vígabb hely lenne a világ.
A lélek viharai ellen tablettákat szedni – gyönge dolog.
Bármilyen ádáz és kemény a sors, lehet-e nem remélni, ha odakint szépen süt a nap?