Egy régi közhely szerint mindig elpusztítjuk, amit szeretünk – nos, akárhogy nézzük, ez fordítva is igaz.

Egy emberi lény szerelme egy másik emberi lény iránt: talán a legnehezebb feladat, amely ránk van bízva, alapvető feladat, végső próba és bizonyság, megmérettetés, amelyre minden más vizsga csak előkészület.

Kapott-e szebb és megbecsülendőbb ajándékot bárki is annál, hogy a saját kezébe vehette életének irányítását?

Ha az ember megszeret valakit, (…) egészen soha nem gyógyulhat ki belőle.

A tudat, hogy valaki törődik velem, olyan volt, mint két hónapnyi didergés után egy finom, meleg takaró.

Adj erőt, hogy nyitott maradjon a lelkem, és ne legyen fontosabb számomra a saját bánatom, mint más emberek szenvedései.

Szeretnétek, hogy jót gondoljanak rólatok az emberek? Ne mondjatok jót magatokról!

Hogyan kívánhatjuk, hogy másvalaki megőrizze azt a titkot, amit mi magunk sem tudtunk megőrizni?