Nem a változásoktól szakad meg az ember szíve, hanem a megszokott apróságoktól.
A családban megtanuljuk értékelni az embereket attól függetlenül, hogy hogyan néznek ki, vagy mit tudnak értünk tenni. Megtanulunk a belsőnkből szeretni.
A bánat formál bennünket, nem az öröm, a bánat az aláfestés, a refrén. Az öröm mulandó.
Mi magunk vonzzuk magunkhoz, saját életünkbe azt, ami gondolatainkban már megtörtént.


Maga a vágy, hogy felfedezzünk valamit – még akkor is, ha nem sikerül -, éppen olyan érdekes, vagy talán érdekesebb, mint a feladatot eredményesen megoldani.
A tündérmesék, a szerelmes regények és a szappanoperák mind hazudnak. A szerelem nem győz le mindent.