Bejelentkezés szükséges.
Idegenek hibái fölött ítélkezni könnyű – és igen kellemes.
Mennyi tudás, érzelem alussza békés álmát a borítók között!
Szeretem a furcsa embereket. (…) Ezen a világon sokan vannak, akik fapofát vágnak, normális életet élnek, s közben teljesen megbízhatatlanok.
Nekem senkim sem maradt. Nem volt velem más – csak én. Mint mindig.
Ha teljes sötétség vesz körül, nem tehetsz mást, mint ülsz és vársz, hogy a szemed hozzászokjon.
Ha kitartóan vágyunk a találkozásra valakivel, akkor előbb-utóbb biztosan találkozunk vele.
Mosolyában nincs mélyebb jelentés vagy rejtett gondolat. Mosoly pusztán a mosolygás kedvéért.
Túl kell tenned magadat félelmen és haragon. (…) És akkor ragyogó fény hatol a szívedbe, felolvasztja azt, ami megfagyott benne.
Nem szabad elszalasztanod valaki fontosat a félelmeid meg az ócska kis büszkeséged miatt.
A dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, de az élet éppen ettől lesz mulatságos.
Ha azt olvasnám, amit a többi ember, gondolkodni is csak úgy tudnék, mint ők.
Néha körbenézek a világban, és felfordul a gyomrom. Miért nem erőltetik meg magukat az emberek egy kicsit? Semmit sem tesznek, mégis folyton csak elégedetlenkednek.
Bármilyen közel kerül hozzánk valaki, nem könnyű nap nap után együtt lenni vele.
Az emlékek azok, amelyek a testet belülről átmelegítik, ugyanakkor darabokra szaggatják.
A kreativitás semmi más, mint átgondolt utánzás.
A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes. Ahogy Shakespeare mondja, ha idén meghalunk, jövőre már nem kell.
Ezen a világon az emberek hamar ráunnak arra, ami nem érdektelen, és jóformán csak az köti le őket, ami unalmas.
Hiába tágas a világ, és neked elegendő lenne annak egy egészen kicsiny szeglete, sehol sem találod a helyed. Hiába vágyódsz egy árva hangra, néma csend vesz körül.
Nem kell túl korán, visszavonhatatlanul ítélkezni. A világon nem létezik abszolút igazság.
Nem mintha nem hinnék a kortárs irodalomban, de nem akarom olyan könyvekre fecsérelni a drága időmet, amelyek még nem estek át az idő próbáján.
Először szégyen kérdezni, nem kérdezni mindhalálig szégyen. Többet ér egy kérdezem száz keresemnél.
Előfordul néha, hogy olyan elevenen élünk át mindent az álom és a valóság határán, hogy nem is tudjuk eldönteni, mi történik velünk.
Álmodni szoktam. Néha úgy érzem, az az egyetlen helyes cselekvés. Álmodni, az álmok világában élni (…). De ez nem tart örökké. Az ébrenlét mindig eljön, hogy visszahozzon.
Az idő olyan, mint a futóhomok, nem a miénk az a hely, ahol állunk.
A valóságon túl álmok vannak, és mindenki bennük él tovább.
Eltökélted magad, és most a döntést át kell vinni a gyakorlatba. Végül is a te életedről van szó. Alapjában véve te döntöd el, mihez kezdesz vele.
Az ember egyik pillanatban derűlátó, a következőben már lesújtja a bizonyosság, hogy úgyis darabjaira hullik minden. És a végén pontosan ez történik.
Lehet, hogy túl erősen öleltem. De muszáj volt. Mert senkinek sem akartam odaadni.
A tehetség olyan, mint egy edény. Akárhogy erőlködsz, akármekkora erőfeszítéseket teszel, nemigen változik a mérete. És egy meghatározott mennyiségű víznél nem fér bele több.