Tudok valamit a neheztelésről: olyan méreg, amelyet saját maga iszik meg az ember, de közben arra számít, hogy mások halnak bele.
Egyszerűen nincs, nem lehetséges a határtalan nyíltság (…). Meghaladja az erőnket.
Az embert a képzelete jobban riasztja, mint a valóság.
Mi ez az elnyomhatatlan törekvés, hogy tanácsot adjunk? Ez kiirthatatlan! Miért tudjuk mindig, hogyan kell jobban csinálni azt, amihez nem értünk?
Az ember addig nem tartozik sehová, amíg nincs a földben halottja.
Amikor az elégedetlenség nem múlik el, annak oka van. Az azt jelenti (…), hogy valamin változtatnunk kell, tovább kell lépnünk.