Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét.
Rengeteg (…) ember van, aki nem tud felejteni, és minden reggel bemagolja gyerekkora, ifjúkora sérelmeit, és húzza maga után, mint egy hosszú sleppet.
A mély bánat többnyire hallgatag és rejtezkedik.
Hirtelen zápor lakodalom napján bő gyermekáldást igér.
Boldog, aki másoknak megbocsájt, és az is, aki megbocsájt magának.
A megszokás (…) rögzíti (…) a hibát.
Szerelmeseknek, hogyha – Isten ments! – kifogynak a szóból, legjobb kisegítő a csók.
Elképesztett, hogy valaki, aki ennyire veszélyes, ilyen gyönyörű tud lenni.