Az emlékezés mindig sajnálkozás is, hogy a jót, amink volt, az idők folyamán el kellett vesztenünk, és a rossz nem lett jobbá.
Két embernek össze kell csiszolódnia, fel kell ismerniük az együttélés csapdáit, elkerülni azokat, mindenféle módon kedvezni a másiknak, figyelembe venni létezését.
Ha azt látom, hogy valaki ennyire fakó, mindig arra gondolok: biztos, hogy saját maga radírozta ki magát az életből.
Nincs az a szabály, amelyet meg ne lehetne sérteni avégből, hogy szebbé tegyünk valamit.
Néha a szerelem olyan fokozatosan bontakozik ki az ember szívében, hogy mire észrevesszük, mi történt, már kész, végünk.