Az anyai szeretet természeténél fogva feltétlen.
Úgy tetszik, mintha legfőbb célunk az volna, hogy minél gyorsabban beszéljünk, s nem az, hogy minél értelmesebben.
Elég nehéz egy embertől elvenni valami olyat, ami boldoggá teszi, és még nehezebb, amikor úgy tűnik, az az egyetlen dolog.
Az emberi szívnek nincs nagyobb boldogsága, mint boldogságot látni, melynek alkotói mi vagyunk.
A gyermeki reményeket a felnőttek nem tudják elképzelni. A két karjukban hordják törékeny álmaikat, várva, hogy a világ elgáncsolja őket.
A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.
Ha nap mint nap felidézzük és újra átéljük a múltat, önmagunkat tesszük tönkre, és biztos úton haladunk az érzelmi összeroppanás felé.