Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.
Mindig igyekszem majd, hogy megőrizzem azt a keveset, amim van, mert túl kicsiny vagyok ahhoz, hogy át tudjam ölelni az egész világot.
Sokat vagyunk együtt, mégis elpusztít minket a társas magány.
Az élet az egyetlen esély, vedd komolyan!
Néha félek. Azoktól a pofáktól, akiknek minden mindegy, muszáj az embernek félnie.
Városban az ember akár száz évet is elélhet úgy, hogy nem veszi észre, hogy már régen meghalt.