Városban az ember akár száz évet is elélhet úgy, hogy nem veszi észre, hogy már régen meghalt.
A sztyeppéken mindig kéknek nevezik az eget, akkor is, ha éppen szürke – mert tudják, hogy a felhők fölött olyankor is kék.
A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.
Az idő olyan, mint a futóhomok, nem a miénk az a hely, ahol állunk.
A gyűlölet néha önmagában tesz kárt.