A halál a mi társunk, mert ő az, aki életünknek valódi értelmet ad. De hogy láthassuk halálunk igazi arcát, meg kell ismernünk előtte az összes vágyat és rémületet, amelyet nevének puszta említése képes felébreszteni bármely élőlényben.
Sohasem ismerhetjük meg a valóságot. (…) Minden szépségnek megvan az árnyoldala és mulandó.
Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.
Szenvedéseink egyik oka az, hogy mások példája után megyünk, nem értelmünk irányít bennünket, hanem a megszokást követjük.