A boldogság mindig egy hajszálnyira volt. De ez a hajszál nem az emberi természet?

Az aggodalom az ember vele született tulajdonsága, és mivel sohasem tudjuk legyőzni, meg kell tanulnunk együtt élni vele, akárcsak a viharokkal.

Ha az ember fogadalmat tesz, hogy tartózkodni fog valamitől, akkor biztos, hogy éppen arra a valamire vágyik leginkább.

Soha, semmi nem teheti meg nem történtté a szenvedést, amit okoztunk egymásnak.

Az egyetlen élet, amit élni érdemes, az, amelyben nem állítunk magunk elé határokat. Ki kell tárni az ablakokat, és kidobni rajta minden gátat, tétovázást.

Olyan korban élünk, és ezt tudomásul kell vennünk, amelyben nem az érték érvényesül, hanem az érvényesülésnek van értéke.

Milyen furcsa szerkezet is az ember! Még annak elvesztése is mennyire tud fájni, amit annyit kritizált, annyiszor leírt, és legyintett, ha szóba került.

Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud.