Kiegyenlített számla a jó barátság alapja.
Vicces, miként gyűlölnek meg, ha sikeres vagy. Bár ne így lenne. Csodálatos lenne úgy élvezni a sikert, hogy az ember ne látná azokat a tekinteteket maga körül.
Ellenzem az erőszakot, mert ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó.
A szülők olyanok, mint a hegyek; a gyerek azzal tölti életét, hogy megpróbál felkapaszkodni rájuk, és nem is sejti, hogy egy szép napon mi játsszuk majd az ő szerepét.
Ez a baj azzal, ha valaki gyönyörűnek születik – az emberek azt gondolják róla, hogy hozzá sem lehet szólni, és szinte érinthetetlen.