Az emberi értelem képes megbocsátani bármi rosszat. Éppen ezért olyan fontos, hogy ne hagyatkozzunk rá.
Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is.
Nem az a kedves, aki szép, hanem az a szép, aki kedves.
A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.
Mindig képesek vagyunk gyűlölni, amit valaha szerettünk, és ugyanazzal a tűzzel tesszük ezt, amellyel egykor a szeretetünk lángolt.
Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk – ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.