Visszatekintve elkerülhetetlen volt az elválásunk. De még mindig hiszem valahol mélyen, legbelül, hogy bennünket egymásnak teremtettek.
A nyelv titokzatos dolog. Nemcsak a beszéd, a szó közöl, többet mond olykor a szem, egy félbehagyott kézmozdulat.
A világ nem ér véget a láthatónál. Ott a láthatatlan, és az sokkal nagyobb jelentőségű, mert sokkal mélyebb. A látható csak egy hullám a láthatatlanban. A láthatatlan az óceán.
A szerelemben az ember mindig túl sokat kérdez, és ha elkezdi valóban tudni akarni a feleleteket, a szerelem hamarosan elmúlik.
Az emlékek szeretik megviccelni az embert. Előfordul, hogy a valóságot mutatják, de az is, hogy olyanná válnak, amilyennek mi akarjuk látni őket, és megszépülnek.
Azt hiszem, az utazáshoz ugyanolyan tehetség kell, mint a fütyüléshez vagy a tánchoz (…). Vannak, akikben megvan.