Jéghegyek vagyunk önmagunk óceánjában, egytized rész, ami látszik belőlünk, kilenctized lenn van a mélyben.
Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a szívével lefordít magának.
Én soha nem bocsátottam meg senkinek semmit. Ez nyilvánvalóan jellemhiba, de a fenébe, mindenkinek kell legalább egy.
Sokat vagyunk együtt, mégis elpusztít minket a társas magány.
Ami jó, azt sosem kell visszautasítani. Még akkor sem, ha az ember nem tudja, miért kapja.
Ilyen furcsa állat az ember. Nem aszerint cselekszik, ahogy az igazságot megállapította, hanem aszerint állapítja meg az igazságot, ahogyan cselekedett.