A nők úgy játszadoznak a szépségükkel, mint a kisfiúk a zsebkésükkel. Megsebesítik magukat vele.
Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?
Isten felfedezése. Úgy érzem, hamarabb eljutok hozzá a benne való kételkedés révén, mint a benne való vak hit útján.
A magány a pesszimizmus melegágya.
Ami megtörtént, azon változtatni nem lehet, az elhullajtott könnyeket az ember nem szedheti fel.
Mit jelenthet az, hogy nincs meg köztünk a harmónia? Van egyáltalán olyan, hogy harmonikus kapcsolat?