Furcsa az élet. Ahogy összehoz két embert itt meg amott, mintha csak véletlen lenne, s aztán egymáshoz láncolja őket a barátság láthatatlan erejével.

Gyakran jobban megbecsülnek minket azért, amit nem mondunk ki.

Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során.

Ha a nővéred nem mondja meg az igazat, senkire sem számíthatsz.

Az ember egyik pillanatban derűlátó, a következőben már lesújtja a bizonyosság, hogy úgyis darabjaira hullik minden. És a végén pontosan ez történik.

Az én édesanyám nagyon jó asszony – többet tudok róla mondani: de lehet-e többet mondani valakiről, mint azt, hogy jó?

Jó érzést akarunk kelteni másokban, ezért vagyunk figyelmesek. Odafigyelés és emlékezőtehetség kell hozzá (partner neve). A figyelmesség alatt nem az ajándékozást kell éretni. A legnagyobb figyelmesség, ha engedjük partnerünket beszélni, nem vágunk a szavába. Egy kedves szó, mosoly felkelti a másik fél szimpátiáját, utat nyit a társalgás, ismerkedés felé.

A legjobb barátom! (…) Mi olyanok vagyunk, mint a hegyek; két nagy hegy, amely egymás mellett áll a hegyek régi otthonában. És még egy földrengés is kevés lenne ahhoz, hogy elválasszon minket.

Az emberek azt hallják, amit hallani akarnak. Abban hisznek, amiben hinni akarnak.

Nem akarok csak azért beszélgetni, hogy ne hallgassunk!