Addig boldog az ember, amíg meg tud feledkezni a testéről.

A külső pörgés mindig az önmagunktól való menekülés biztos jele.

A boldogtalan szerelmesek testvéreknek érzik egymást gyötrelmeikben, akárcsak a vértanúk. Semmi a világon úgy meg nem érti egymást, mint két rokon fájdalom.

Hallgatom a csendet, amelyet időről időre megszakít a mellettem alvó lélegzetvétele. Megsimogatom a kezét, de vigyázok, hogy ne ébredjen fel. A szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások, ölelések, cirógatások.

A belső élet is lehet éppolyan változatos, sokoldalú és élményekben, kalandokban gazdag, mint annak az élete, aki országokat hódít meg, és ismeretlen világokat fedez fel.

A halál se több, mint szeretőnk szorítása: fáj, de mégis kívánjuk.

Szeretni annyit tesz, mint ráébredni arra, hogy két lélek egymásért teremtődött; ennélfogva annak, amelyik észreveszi, hogy a másik mit sem érez iránta, nem marad más, csak a halál.