Rendszerint könnyebb valakit vigasztalni, ha az ember maga is átélte a legmélyebb kétségbeesést.

A változások, amiket a sors idéz elő az emberekben, kedvezőek, csak meg kell tudni fejteni, ami bennük rejlik.

Az őszinteség néha nagyon tud fájni – de a fájdalom a fejlődés velejárója.

A szerelem olyan, mintha tüzet raknál egy esős napon. Folyamatosan védelmezni kell, táplálni, gondját viselni, különben elalszik.

– Szeretsz?
– Szeretlek – feleltem.
– Fogalmam sincs, miért…
– Mert csupa szeretet vagy, csupa melegség, mert vág az agyad, tele vagy ötletszikrával, mert minden érdekel, mert van benned felelősségérzet, mert élvezet veled lenni, mert szépen, érthetően beszélsz, mert mindennek a jó oldalát látod meg, mert érzékeny vagy, ezenkívül értelmes, kreatív, higgadt, sokoldalú, gyakorlatias, szabadságszerető, vállalkozó kedvű, szép, tehetséges, rendszerető, belátó, titokzatos, mindig más, kíváncsi, jókedvű, kiismerhetetlen, erős, határozott, kalandvágyó, komoly, megfélemlíthetetlen és bölcs.

Az álom előtti pillanatok hasonlítanak a halál képéhez. Elönt a kábulat, és lehetetlen meghatározni, mikor kezd az „ÉN” más formában létezni. Az álmaink a mi második életünk.

Bármilyen tánc során, amelynek örömmel átadjuk magunkat, agyunk elveszti a kontrollt, és testünket a szívünk irányítja tovább.