Mindig emlékezetembe idézem, hogy az élet nem fair, és soha nem is ígérte senki, hogy az lesz.
Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.
Semmi nem hozza úgy össze az embereket, mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok.
Néha, amikor ránézel valakire, észrevehetsz valami kis vadságot a felszín alatt.
Az ember gyakran csak azért cselekszik jót, hogy utána büntetlenül tehessen rosszat.
Fontos teendőimet halogatom, ráérősen, álmodozom a jövőről, mint a gyermek, aki – ha terveit nézem, hogy mi mindent akar átélni életében – hatezer évre rendezkedik be, nem hatvanra.
Tanítani haszontalan, kivéve, ha felesleges.