Nem gáncsolok és nem dicsérek, csupán megfigyelek.
Az élet nagy játszmájában azok a legboldogtalanabbak, akik nem vállalják a kockázatot, hogy boldogok legyenek.
Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész?
Az élet igazi zamatát a gyerekek és a madarak ismerik.
Az ingának mindkét irányban ki kell lengenie: a düh mellett lennie kell mosolynak, közös nevetésnek is.
A sport olyan, mint a lottó, semmi másra nem jó, csak arra, hogy a munkásosztályt abban a hamis reményben ringassák, hogy egy napon kiemelkedhetnek sörvedelő, furgont vezető társaik közül.
Az emberek mindent pusztítani akarnak. Én csak annyi halat fogok, amennyi nekem kell, s néha az uraságnak, ha följön. Aki akkor is pusztít, amikor nem éhes, vétkezik.
A helyzet az, hogy akikkel én barátkoznék, nem barátkoznak velem, akik pedig hajlandóak lennének barátkozni velem, azokhoz én nem ereszkedem le.