Üdvözlünk!
Felhasználónév vagy Email cím
Jelszó
Emlékezzen rám
Felhasználónév
E-mail
☰
#idézetek bizalom
Hioszi Tatiosz
Higgy az emberben, önmagadban is – a másokba vetett bizalom magunknál kezdődik.
Ültesd le az idős szülőket egy közös beszélgetésre egy csésze tea mellett.
Az a szerelem, amikor az ember valakit vagy valamit az életénél is előbbre tart.
Köszönéskor csak az idősebbek kezdeményezhetik a kézfogást! Tizenévesek senkinek nem nyújthatnak kezet előre. Télen ha kesztyűben vagyunk, kézfogáskor tegyünk kísérletet annak levételére. Ha az idősebb /vagy a partnerünk/ azt mondja, hagyd, akkor ne erőltessük. Vagy mindketten kesztyűben fognak kezet vagy mindketten leveszik a kesztyűt.
Egy kis balhétól csak szórakoztatóbb az élet.
Egy álomnak elérhetetlennek kell maradnia, vagy legalábbis nem könnyen elérhetőnek. Ha túl könnyű megvalósítani, már nincs is értelme.
Az élővel kellett volna törődnöm, és csak a halott járt a fejemben.
A szeretet összegyűlve jószerencsévé válik, a harag összegyűlve balsorssá alakul.
Ne terheld túl magad azzal, hogy elhamarkodottan akarsz szembenézni egy helyzettel, de állj készen arra, hogy egyedül irányíthasd a dolgokat.
Mi határozzuk meg a sorsunkat, a döntéseinkkel és a cselekedeteinkkel.
Nem kell egyedül élned a világban, ott van a testvéred.
Köszi!