Két dolog van, amit többnyire csak visszatekintve ismerünk fel. Az ostobaság az egyik. A másik az alkalom, amit elmulasztottunk.
A szerelem nem okoskodik, ha okoskodik, nem szerelem többé.
Mindenki úgy él, ahogy tud, nem úgy, ahogy szeretne.
Akármilyen zűrzavaros is valakinek az élete, ha a sorsát éli, végül rendbe rakja. Nagy szenvedés árán is.
Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.
Nem vagy többé száműzetésben (…), ha rájössz, hogy az egész teremtés a te otthonod.
Még mindig a legműveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig „lelke”).