Az élet túl rövid – vagy túl hosszú – ahhoz, hogy megengedhessem magamnak, hogy ilyen pocsékul éljem le.
Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat.
Senki sem örül a rivaldafénynek, ha sejti, hogy perceken belül hasra fog esni.
Csakis azt a szerelmet mondhatjuk szerelemnek, amelynek a végén a halál várakozik.
Nincs értelme olyan utakról beszélni, amelyeken nem mentünk végig.
Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
A szerelem nyelve amúgy se más. Némaság.