Az élet végső soron nem más, mint kis győzelmek és nagy kudarcok sorozata. De mi mást tehetne az ember? Adja fel?
Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.
A másokkal megosztott élmények fűszerezik meg az életet.
Barátságunk olyan nekem, mint a kifeszített védőháló a légtornásznak.
A fájdalom óceánja. A túlpart olyan messze van az örvénylő vízen túl, hogy elképzelni sem tudtam, nemhogy látni.