Az ember véges számú esélyt kap arra, hogy újrakezdhessen valamit ebben az életben, véges számú esélyt, hogy ha a múltján nem is, de a jövőjén változtasson.
Egyszer eljön a nap, amikor minden szívbe beköltözik a szeretet, és az ember legrettenetesebb ellensége – a magány, amely rosszabb, mint az éhezés – örökre elűzetik a föld színéről.
A pénz szegénnyé tesz.
Az embereknek igenis szükségük van a kritikára, ha már önkritikájuk nincs.
A gyász és a lezárás természetes dolog ilyen fiatal korban is. Nem bűn az, ha valaki tovább él, és mer boldog lenni. Attól a halottak emléke nem lesz kevesebb.