A szenvedés vagy megtöri, vagy megteremti az embert.
Igen, van öröm, beteljesedés, és vannak társak – de a lélek magányossága, a maga rémisztő tudatosságával, iszonyú és leírhatatlan.
A hazugság az élet egyik szükséges velejárója; nélküle nem lenne a világon művészet, sem szépség, sőt még szerelem sem.
A szavakra nem szabad odafigyelni. Azt kell nézni, mit csinál a személy. Így lehet megtudni az indítékokat.
Ez a szerelem műve, ha jól működik: többé válsz tőle, mint ami vagy – és többé, mint amire képesnek tartottad magad.
A jó mindenkor elkésve jön, mindig későn készül el, amikor az ember már örülni sem tud neki istenigazában.