Semmit sem fürkésznek az emberek egymás dolgaiban oly mohó érdeklődéssel, mint azt, amihez semmi közük.
Mi haszna, ha az egész élet azzal telik el, hogy a sorsunkkal harcolunk? (…) Nem egyszerűbb elfogadni azt, ami van? Azon belül mutatni meg, hogy mit érünk?
Hibáinkat nem tudjuk meg nem történtté tenni – de beismerhetjük őket, és bocsánatot kérhetünk miattuk.
Hibáink beismerése nem jelenti azt, hogy kudarcot vallottunk. Vállaljuk a felelősséget saját helytelen cselekedeteinkért! A felelősségvállalás nem a kudarc, hanem a lelki érettség jele.
Mindenki másképp boldog és boldogtalan, jelleme, sorsa s még életkora szerint is.