Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.
Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.
Nem gáncsolok és nem dicsérek, csupán megfigyelek.
Minden ragyogó csók és minden bársonyos érintés egy újabb szilánk a szívből, amit vissza soha nem kapsz.
a pozitivitásért.
Nem akarok a holnaptól félni.
Milyen furcsák az emberek. Mindennap látod őket – azt hiszed, ismered is-, és egyszer csak kiderül, hogy semmit sem tudsz róluk.