Az igazságban való hit az összes eddig hitt igazságokban való kétkedéssel kezdődik.
Ha élünk, akkor vágyunk. És aszerint ítéljük az életet jónak vagy rossznak, hogy vágyunkat édesnek vagy keserűnek hisszük.
„Megismerhetjük-e” ténylegesen a világmindenséget? Ugyan, hiszen a kínai negyedben is alig ismeri ki magát az ember!
– A boldogság relatív. (…) És csak utólag ismerhető fel. Sose tudjuk, hogy boldogok vagyunk, csak azt, hogy boldogok voltunk.
Másban hibát keresni kétségkívül a leghaszontalanabb elfoglaltság. Ellenségeket teremtünk vele, és szétziláljuk a barátság szellemét.