Nem tudtam a szememnek parancsolni. Néztem őt, néztem, és örömöm telt abban, hogy nézhetem, fájdalmas nagy örömöm. Úgy voltam vele, mint a szomjan haló ember, aki végre kutat talál, s bár tudja, hogy a kút vize mérgezett, mégis nagy kortyokkal iszik belőle.
Mert várni, az nehéz. A várakozás őrli meg az idegeket, az töri le a szarvakat, az oszlatja el legjobban az önbizalmat.
Nem mindegy, hogy mi célból hazudunk: hogy megőrzünk, vagy elpusztítunk-e vele valamit.
A szomorúság sem marad meg örökké, ha arrafelé tartunk, ahová mindig is eljutni kívántunk.
Mindennek, ami történik veled, nemcsak oka, de célja is van!
Szívünkbe láthatatlan papíron, olvashatatlan tintával kerülnek fel az örökkön emlékezetes pillanatok.
