Meghalni csak emberek tudnak, de benne nem volt már semmi emberség.
A világot a nők tartják fenn, mi, férfiak történelmi brutalitásunkkal csak összeziláljuk.
Utólag mindig okosabb az ember, és soha nem lehet tudni, mások mit vesznek majd észre, amiket mi vakon nem láttunk meg, mert benne éltünk.
A rabságnak is vannak hétköznapjai, sőt, az igazi rabság csupa szürke hétköznap tulajdonképpen.
Aki fejjel magasodik százada fölé és minden ízében maga a haladás, azt már nem bírálják: gyűlölik.
Tudnunk kell, mire vagyunk képesek; több vagyunk a semminél, de nem vagyunk minden.