Mindenkinek csak a jelene van, és az mindig igen rövid. Bár sokan azt hiszik, hogy múltjuk is van, amelyben felhalmoztak néhány dolgot, és jövőjük, amelyben majd még többet felhalmozhatnak.

Csak akkor kezdünk valamely erényünknek nagy értéket tulajdonítani, amikor észrevesszük, hogy ellenfelünkből hiányzik.

Minden azon múlik, hogy az emberek azt hiszik: van az életben olyan helyzet, amikor szeretet nélkül bánhatunk embertársainkkal; márpedig ilyen helyzet nincsen.

A társadalom kialakít egyfajta kollektív magatartásnormát – és senki nem kérdezi, miért pont így kell viselkedni. Az emberek elfogadják, és kész.

Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.

Életünk nagy korszakai azok az alkalmak, amikor elég bátrakká válunk ahhoz, hogy gonosz tulajdonságainkat a legjobb tulajdonságainkká kereszteljük át.

Ha úgy érkezel a világra, hogy tudod, hogy szeretnek, és így is távozol, mindennel meg tudsz birkózni, ami a kettő között történik.

A lelki béke abból származik, ha megértjük és elfogadjuk, hogy kevesen látják pont olyannak a világot, mint amilyennek mi.