Milyen különös az élet! Hogy sietünk elidegeníteni magunktól azon sorsokat, melyeket eredetileg elnyerni igyekeztünk.
Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.
Az élet, úgy látszik, reménytelenül összekuszált fonalak szövevénye. Az emberek ide-oda rohannak, ismeretlen erők hatására, és fogalmuk sincs, mi célból: mintha csak éppen a sietség kedvéért sietnének.
Vannak órák, mikor a dolgok levetik álarcaikat, mikor a szögletek letompulnak, s a sebek észrevétlenül begyógyulnak a csöndben.
A lányok azt tartották, hogy ha saját izzadtságuk pogácsába sütik és azt a legénnyel megetetik, a legény halálosan beléjük szeret.
Az igazság gyors fájdalma elmúlhatik, de a hazugság lassú, maró gyötrelme végtelen, kiapadhatatlan fájdalom.