Nézd meg a naplementét.
Lassan haladok, de sosem hátrafelé.
A halál nem zsákutca, mely az embert a semmibe vezeti, hanem kaput nyit az öröklét felé.
Az a nő, aki habozik, hogy meghozzon-e valami áldozatot azért, akit szeret, ne hozza azt meg.
Milyen furcsa szerkezet is az ember! Még annak elvesztése is mennyire tud fájni, amit annyit kritizált, annyiszor leírt, és legyintett, ha szóba került.
Nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében.
Semmi nem úgy működik, hogy puszit adunk rá, és már nem is fáj.
A sötétség lehetősége teszi olyan ragyogóvá a nappalt.
Nem győzünk megbotránkozni, milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek.