Aki fejjel magasodik százada fölé és minden ízében maga a haladás, azt már nem bírálják: gyűlölik.
Az, hogy a fájdalom jön, majd elvonul, csak látszat. Valójában olyan, mint a cölöp: néha kilátszik, néha elfedi a víz, de mindig jelen van.
Csak a boldogtalan szerelmek tartósak.
A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.
Könnyebb szeretni, mint igazságosnak lenni; s tán igazságosabb is.
A szerelem nyelve amúgy se más. Némaság.