A magány (…) nagyon értékes kincs. Mindenki vágyik egy olyan hely után, ahol időnként egyedül lehet.
Már minden nap mosolyogva ébredek. Nincs több könny, sem fájdalom, mert szeretsz.
A fájdalom hullámai, amelyek idáig csak körbemostak, most feltornyosultak, átcsaptak a fejem fölött, lerántottak a mélybe… És nem is jöttem föl a felszínre többé.
Nietzsche szerint, amit az ember másnak hazudik, elenyésző semmiség amellett, amit az ember önmagának hazudik.
Ha padlóra kerülsz, ha testileg-lelkileg a mélybe zuhansz, próbálj meg magadtól fölemelkedni. S előbb-utóbb azt tapasztalod majd, hogy a magasból húznak.
A szerelem önmagunk elvesztett felének a sóvárgása.
Azért szeretünk a szabad természetben lenni, mert ennek nincs rólunk véleménye.