Boldog voltam, és a boldogságomat terjesztettem magam körül. Az emberek örültek nekem, amikor látták, hogy jövök.

Néha vannak emberek, akikkel lehet hallgatni, és nem érzel kényszert arra, hogy értelmetlen fecsegéssel töltsd ki a szünetet.

Sokan nem tudják azt, hogy mindenki csak annyi tiszteletet, szeretetet, megbecsülést kap a másiktól, amennyit önmagának ad.

Valahogy mindig lesz, mert úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Az álmodozás felvidít, mert tudjuk, hogy többre vagyunk képesek, mint amennyit megteszünk. Az álmodozás kockázatmentes. Csak az a veszélyes, ha valóra akarjuk váltani az álmainkat.

Tarthatnak álmodozónak, bolondnak vagy akinek akarnak, mégis úgy gondolom: minden lehetséges.

Minden létező ok nélkül születik, gyöngeségből él tovább, és véletlenül hal meg.

Hallgatom a csendet, amelyet időről időre megszakít a mellettem alvó lélegzetvétele. Megsimogatom a kezét, de vigyázok, hogy ne ébredjen fel. A szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások, ölelések, cirógatások.