Tarts ki szilárdan utadon, még ha a világ rossznak bélyegzi is, ami több mint valószínű.

Egyszer egy filozófus azt kérdezte: azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk?

Az élet ajándék, melyet vissza kell adni, de addig is boldognak kell lennünk.

Csak akkor bántanak meg mélyen minket a gonosz szavak, ha valahol a lelkünk mélyén elhisszük, igazuk van. Ha elég magabiztosak vagyunk, akkor csak egy zavaró jel.

Úgy gondolom: csak a nők eredetiek, a férfiak reménytelen esetek. Unalmasak. Vannak férfiak, akik meghatóak, de ha megmondod ezt nekik, már nem azok.

Az érzelmek – mint például a szerelem – nem öregszenek meg a testünkkel együtt. Az érzelmek egy olyan világ részei, amit nem ismerek, de ebben a világban nincs idő, sem tér, sem határok.

Ha a mérleg egyik serpenyőjébe a szerelmet, a másikba az egész mindenséget tennénk, a szerelem úgy lenyomná a világot, mint ahogy a vihar elsöpri a szalmaszálat.

Hiába tágas a világ, és neked elegendő lenne annak egy egészen kicsiny szeglete, sehol sem találod a helyed. Hiába vágyódsz egy árva hangra, néma csend vesz körül.