Földi életünk rövidre szabott. Élvezzük, rendületlen hittel és ki nem fogyó hálával.
Fásultságunkban nem szeretjük, ha egy önzetlen gesztus arra figyelmeztet minket, hogy közösségi lényként is élhetnénk.
Kell valaki, aki vigyáz rád. Aki gondoskodik rólad, hogy minden rendben legyen. És az a valaki én akarok lenni.
A bohóc nem én vagyok. De ez a szörnyeteg társadalom nem ismeri fel, hogy ki az, aki azért viselkedik komolyan, hogy elrejtse őrültségét.
Az ember soha nem elégedhet meg azzal, hogy a földön kússzék, ha igazából szárnyalni vágyik.
Azok az emberek vagyunk, akik sok mindent el tudunk tűrni, de van, amikor minden megtelik, és nem fér bele semmi.