Fölfedeztem, hogy amint lehetőségünk nyílik engedni a kísértésnek, nyomban engedünk. Minden emberi lény kész rosszat cselekedni, csak a körülményektől függ, hogy valóban meg is teszi-e.
Egyszer mindenkinek fel kell adnia!
Kezdem belátni: amit a férfiak női logikátlanságnak neveznek, voltaképp logika, csak nem olyan, mint az övék.
Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk.
Az erőt a nőktől várjuk. Lehetőleg úgy, hogy észre se vegyük. Finoman, okosan, ravaszul, tapintatosan adjatok erőt nekünk – ne sérüljön a gőgünk és a felsőbbrendűség-tudatunk. Így élünk, sajnos.
Lehet-e tragikus egy szamár? – Amiért elpusztul terhe alatt, melyet sem hordani, sem ledobni nem képes?