Apám nem szerette a sírást. Úgy gondolta, az ember sohasem másokért sír, mindig saját magáért.
Szeretni mindig is mámorítóbb érzés, mint szeretve lenni. Hát még mennyivel biztonságosabb.
Az ember csak akkor értékeli igazán a boldogságot, ha már a boldogtalanságba is belekóstolt.
Bármennyire szereti két ember egymást, ahol nincs fizikai kontaktus, ott a szerelemnek sincs értelme.
Csak a mesékben engedhetik meg maguknak a hercegnők azt a luxust, hogy a hercegre várjanak, aki eljön értük a hófehér paripán, és megmenti őket. A való életben saját maguknak kell kirontaniuk a koporsóból és menteni, ami még menthető.
Abban az atlétában, akit még sohasem vertek kékre-zöldre, nincs elegendő küzdőszellem a versenyre.