Addig boldog az ember, amíg meg tud feledkezni a testéről.

Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát.

Ha az asszony féltette az urát, megleste hova vizel az ura, utánna annak a közepébe leszúrt egy gombostűt. Ezután bátran ereszthette bárhová, mert nem volt ereje se kedve senkihez és semmihez. Ezt csak akkor lehetett feloldani, ha a férfi a felesége mellé feküdt, aki előtte beszúrta a tűt az ágyba.

Az őszinte bocsánatkérés mellőzi a kifogásokat. Jobb, ha nem követi „de”.

Akkor ismerjük fel a nagy szerelmet, amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen ember a világon, aki vigaszt nyújthatna, épp az a személy, aki a fájdalmat okozta.

Nem szeretlek (…), de kellesz nekem, és szükségem van rád; szeretem, ha ott szuszogsz az ágyban, mellettem ülsz a televízió előtt, vagy az asztalnál ülve töltöd ki a lottót; és ha ezt szerelemnek hívják, akkor talán mégiscsak szeretlek.

A félelem a babona és a kegyetlenség egyik fő forrása. A félelem legyőzése a bölcsesség kezdete.

Ha nincs más lehetőség, az elme megtanulja kizárni a fájdalmat.