Amikor saját sorsomról beszéltem, kétségtelenül kettőnkre gondoltam. Külön-külön az egésznek csak a fele voltunk.
Egy aprócska részlet is – bármilyen ártalmatlannak tűnik is – tönkretehet mindent.
Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.
Elszomorít, hogy az emberek mindig a kisebb ellenállás felé mennek, ahelyett, hogy valami magasabb szintű dologra törekednének.
A düh olyan, mint egy gyúlékony gáz – a legapróbb szikrától azonnal belobban, és egyetlen cifra lánggal elég.
Az ember természetéből adódóan mindig a jó oldalát akarja megosztani másokkal – mert azt akarjuk, hogy szeressenek, elfogadjanak minket.