A barátoknak korántsem kell ugyanúgy gondolkodniok, pláne ugyanazt, csak az kell, de az kell, hogy egy térben legyenek, közel, távol.
Nem akartam szeretni őt, (…) ki akartam irtani szívemből a szerelem csíráját is, de most, hogy újra láttam, ezek a csírák új erőre kaptak, kizöldültek. Szeretnem kellett, pedig rám se nézett.
A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.
Azt hiszed, attól létezel, hogy boldogtalan vagy. Vannak, akik csak a problémáik tükrében léteznek, és kényszeresen, állandóan ezekről beszélnek. (…) Nem állnak meg, hogy átérezzék: itt vagyok.